Az ember egy erdélyi középnagy városban él, ahonnan osztálytársai, barátai, rokonai az évtizedek során kivándoroltak, elköltöztek, meghaltak, így alig marad olyan ember, akivel gyerekkoruk óta ismernék egymást, vallja Sebestyén Mihály. Elég ritka az olyan, aki már az ember gyermekkorában is ugyanabban, a városban lakott. Következésképpen ugyanazokat az utcaneveket kéne ismerniük. Azonban az újabb generáció a későbbi, hatóságilag nyilvánvaló rosszindulattal kieszelt neveken emlegetik az utcákat. Mi, kolozsvári magyarok több-kevesebb pontossággal ismerjük a város történeti magyar utcaneveit, olyanokat, hogy Farkas utca, Mátyás király tér, Petőfi utca, Jókai utca, Karolina tér, Szentlélek, Linczegh, Szentegyház, Unió, Kossuth Lajos, Deák Ferenc, Postakert stb., holott ezeket az utcákat már vagy két emberöltő óta nem így hívják. Valamilyen titkos hajszálereken át felszívódik belénk a névhálózat – mondta a cikkírónak valaki. Itt, Marosvásárhelyen mintha konformistábbak lennének, az emberek, a nevezetes dátumokból alkotott sáptye nojembriék és sásze mártyiék most is pattognak magyar ajkakon. Miként orvosolható a baj? A tanácsban szélmalomharcot folytatnak egy-egy régi magyar utca nevéért, a vásárhelyi lapok a mai aktuális név mellé zárójelben hozzátehetnék a régi elnevezést. Hátha megragad, visszahonosodik... Egyelőre olcsóbb megoldás, mint a táblacsere. Azoknak, akik ezt megszívlelnék, a cikkíró ajánlja a vonatkozó irodalom tételeit Vígh Károly, Pál-Antal Sándor, Horváth Szabolcs, Mátéfi Levente utcanévkönyvéből. /Sebestyén Mihály: Szívügy. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 15./ Például: Pál-Antal Sándor: A marosvásárhelyi utcák, közök és terek történeti névtára – Indicatorul al strazilor, pasajelor si pietelor din Targu Mures /Mentor, Marosvásárhely, 1997/
